feb
13

Egyre több olyan óvoda van [Magyarországon], ahol idegennyelvű óvónő dolgozik. Azt a módszert követik, hogy az óvónéni vagy anyanyelvi beszélő vagy egyszerűen nem szólal meg magyarul, akkor sem, ha tud. 

Az egyik bejátszásban lehet hallani, hogy körülbelül két éves gyerekekkel van magyar és angol óvónő egyszerre a Kolibri oviban. Az egyik csak magyarul, a másik csak angolul beszél hozzájuk. 

Megemlítették, hogy az elején meg voltak ijedve a gyerekek, akik ma már helyzetekhez kötnek szavakat és kifejezéseket. A magyar óvónőtől magyarul, az angoltól angolul köszönnek el.

Három-négy évesek a (Kolibri) ovis csoportban: az óvónő szerint folyékonyan beszélnek angolul, simán váltanak nyelvet, gondolkodás nélkül. Képesek angolul kérdezni, magyarul válaszolni, vagy fordítva. Van, aki erre rögtön képes, van, aki sokáig hordozza magában a szókincsét és aztán egyszerre csak folyékonyan megszólal.

Bartha Csilla (MTA Nyelvtudományi Intézete) szerint a korai nyelvtanulás arra jó, hogy ráhangoljon a nyelv szeretetére. Nem fognak megtanulni rendesen, inkább játszanak. (?) (Ez nagyon a levegőben lógott, nem értem, miért.)

Illetve még azt mondta, hogy amikor nem támogató a környezet, vagy ha belekényszerítik (mondjuk az adott állam nyelvébe az iskolában), az biztos, hogy rossz. De nem értem, hogy pontosan miért és melyik nyelv fog leértékelődni ebben az esetben (11:50-nél).

 

Vannak a műsorban édesded interjúk kétnyelvű gyerekekkel:

 

Kisgyerek: Spanyolul és magyarul beszélek!

Riporter: Hogyhogy?

Kisgyerek: A mamám magyar és a papám spanyol

Apuka hang a háttérből: Nem, nem egészen. Mamád spanyol és a papád magyar.

Riporter: Mamáddal spanyolul beszélsz?

Kisgyerek: Mama igazából angolul beszél az emberekkel és a papával is.

Riporter: És ha ők angolul beszélnek, azt megérted?

Kisgyerek: Háááát.

 

A teljes műsor itt hallható, 11:30-tól: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-02-13

A bejegyzés trackback címe:

https://szavunkatadjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr204102407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása