feb
7

Screen shot 2012-02-07 at 22.25.18_1328653531.png_298x430

Nem volt elég nagy nehezen nevet találni a kisbabának, máris újabb elnevezésproblémával kell szembenézni. (Mellékszál - soha többé nem fogok simán átsiklani a teremtéstörtémet azon részén, ahol nevet adnak a dolgoknak. Mindig bele fogom már érezni, hogy az mekkora meló.)

Szóval most még magunkat is el kell nevezni. Nyáááá.

Eddig elég jól elvoltam a szüleim által adott névvel, nem volt vele soha problémám. Elég nemzetközi, elég egyszerű, lehet vele bánni. Körülbelül három-négy évnyi külföldi tartózkodás után (...énblog...) pedig kialakult bennem az általam csak név-vakságnak nevezett név-érzéketlenség. Amikor az ember különféle világtájak legfurcsább és legviccesebb nevű embereivel van napi kapcsolatban, egyszerűen nem kifizetődő belegondolni, hogy a mellette ülő lány Yuk, a főnöke Repa, a project manager meg Kati, de fiú. Úgyhogy szép lassan elvesztik a nevek a jelentésüket, egészen addig, hogy ma már nem tudom megmondani egy névről, hogy tetszik-e, szép hangzású-e vagy fura.

Ezek után persze egy élmény volt nevet találni a kislányunknak, a végeredmény pedig teljes határozatlanságunk beszámoló kiállítása. Van benne minden. 

Ezek után pedig valahogy neki is szólitani kell majd minket... ami nálunk elég nagy problémát okoz. Kicsit megkönnyebbültem, amikor múltkor teljesen véletlenül megláttam Mérő László cikkét, ami így kezdődik: 

"Gyerekeink mindig is a keresztnevünkön szólítottak bennünket. Ennek nem valamiféle elvi oka volt, csak amikor kicsik voltak, nem jött a szánkra, hogy apukám-anyukámnak szólítsuk egymást a párommal. Évát, Lacit mondtunk, minden mást modorosnak éreztünk volna. Így aztán ők is ezt tanulták meg.
Később, az óvodában volt ebből néhány konfliktus, és néha még némi lelkifurdalásunk is volt, hogy deviánsnak neveljük a gyerekeket, de nem akaródzott helyrehozni ezt a mulasztást. Akkor lettem biztos benne, hogy ebből semmi komoly baj nem lett, amikor egyszer én mentem az oviba a fiúért. Ahogy jöttünk el, a keze tele volt mindenféle játékkal, és így szólt: Apu, nyisd ki az ajtót! Meghökkentem, mert ezt a szót addig sohasem hallottam tőle, de nem tettem szóvá, az ő dolga. Kimentünk az ajtón, és én nyitva felejtettem. A négyéves gyerek rám szólt, immár az óvodán kívül, az utcáról: Laci, csukd is be! 
Sohasem nehezteltem az óvó nénikre, hogy ezt rosszul viselték - ők meg voltak győződve arról, hogy ez valami tűrhetetlen eltérés a normálistól, amit feltétlenül ki kell nevelni a gyerekből. Tanulja meg az a gyerek, hogy a szüleit tisztelni kell!
Csakhogy ehhez is, mint mindenhez a világon, sok út vezet. Most, hogy már mindkét gyerek harminc felé jár, nyugodtan merem állítani, mindketten jól megtanulták az ötödik parancsolatot - ez hát nem lesz akadálya, hogy hosszú életűek legyenek ezen a földön. Ellenpróba persze nincs - lehet, hogy az óvónéniknek valóban nélkülözhetetlen szerepük van mindebben. Mégis az az érzésem, hogy a gyerekeim ugyanilyen hasznos tagjaivá váltak volna a társadalomnak akkor is, ha ez a konfliktus kimarad az életükből."
Akkor mégsem vagyok futóbolond, ez egészen megnyugtató.
Problémám egyelőre az, hogy "anyának" nem érzem magam, mamának meg anyucinak sem. Az "anyu"-n nevetnék. Angolul meg úgyis elneveznek az óvónénik mummy-nak.
Nagyon tetszett a nyolcadikos magyartanárom módszere. Mikor egyszer a kislánya bejött az iskolába, így érdeklődött: "édesanyám bent van?". Nekem ez akkor (biztos az életkor meg a hormonok, a helyzet vagy a hangulatom miatt) nagyon tetszett. Kértem is a szüleimet többször, hogy így nevezhessem őket, de aztán valahogy annyi év után ez már nem alakul át.
Egyelőre teljes a dilemma, hogy kik vagyunk. Az "édesanya", "édesapa" elnevezésnél tartunk, de még képlékeny.

A bejegyzés trackback címe:

https://szavunkatadjuk.blog.hu/api/trackback/id/tr524077161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.